Tebenned bíztunk eleitől fogva... Binzberger Ákos bencés szerzetessel

Az adásban a Magyar Kultúra Napja szatmárcsekei rendezvényének hangképeit hallhatjuk, valamint Binzberger Ákos bencés szerzetessel ismerkedhetünk meg.

Hallgassa meg!

„A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, ….a mely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” Zsoltárok könyve 90,10

Rengeteget küzdünk manapság az idővel. Úgy tekintjük az időt, mint valami zsákot, amibe a lehető legtöbb mindent bele kell tömködni. Egyik nap úgy jött ki a lépés, hogy egyszerre négy emberrel kellett volna találkoznom. Elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan oldjam meg azt, hogy mindenki beleférjen az időmbe. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az ember mérlegeli a dolgokat. Megígértem az egyiknek a tíz órát. Azt majd egy kicsit korábbra teszem. Még arra is gondoltam, hogy egyik ismeri a másikat, így együtt is találkozhatunk, akkor az már kettő, a negyediket meg majd későbbre teszem. Aztán hirtelen, mintha valami égi villám megvilágosított volna, rájöttem, hogy ennek így semmi értelme. Végigszaladok az emberek mellett, és igazán senkivel nem találkozom. De hogyan dönthetném el jól, hogy kivel találkozzam, és kivel ne? Akkor el kezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mit jelentenek nekem az ismerőseim, barátaim. Egyesével végig soroltam, vajon kivel miért szeretnék találkozni? Rájöttem, hogy az elsővel azért, mert annyira erőszakos, hogy nem tudok nemet mondani neki. A másodikkal és a harmadikkal azért, mert szeretnék velük együtt álmodozni a régi szép időkön, ők talán a jó érzésvilágomat táplálják. A negyedikkel pedig azért, mert bízom benne, hogy Istenről tudok vele beszélgetni, és remélem, hogy egy kicsit közelebb segíthetem őt a hithez. Nagyon érdekes volt így sorba állítani most már nem az embereket, mint a belső vágyaimat. Szomorúan kellett látnom, hogy a legsürgetőbbnek, a legelsőnek azt érzem, ami erővel jön elém. Ha valaki erőszakosan hív, akkor valahogy mindig ő lesz az első, akit beleszorítok az életembe, és azt is láttam ebben az önvizsgálatban, hogy az Istenről való beszélgetés sajnos, az utolsó helyre került. Ezek a beszélgetések soha nem tülekednek az első helyre, ezért mindig tologatjuk magunk előtt. Valahogy így repül el az életünk, és az erőszakos dübörgés megtalálja szívünkben a helyét, de a halk szó alig-alig. Fájt ez a kíméletlen önarckép. Akkor elhatároztam, hogy mindenkit felhívok sorban, és az első helyre teszem azt a beszélgetést, amit épp el akartam halasztani. Elkezdtem sütni-főzni annak, akit így vártam, és tényleg egy nagyon jó beszélgetés lett belőle. Aztán szép sorjában mindenkivel beszélgettem más-más napokon. Ezzel a személyek és értékek összekapcsolással valahogy egy érdekes új szemszögből kezdtem el meglátni kapcsolataimat. Nem érdemes végigrepülni az életet úgy, hogy a mély dolgokra, igazi beszélgetésekre alig marad idő. Mintha állandóan futnánk a vágyaink után, azt reméljük, hogy majd régi érzelmeket megtalálunk, és közben ürességből ürességbe szaladunk. Érdemes megállni, és rendet teremteni az értékrendünkben. Azt tapasztalom, hogy Isten megszólítása, szeretete nagyon sokat segít ebben a rendezésben. Hiszen ha látjuk azt, aki az idő fölött áll, kicsit távolabbról és jobban látjuk saját dolgainkat is. Ha Krisztus szeretetének látótávolságából nézem az embereket, akkor sokkal bölcsebb szívvel fogok látni. Ámen.

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább