Egyéb

Vízkereszt, avagy a Háromkirályok ünnepe

Az Egy hazában január 11-i adásának tervezett témái:

– 70 éve a bonyhádi Petőfi Sándor gimnáziumba tereltek össze több száz magyarországi németet, hogy kényszermunkára vigyék őket. Ugyanitt 20 éve rendszeresen megemlékezést szerveznek, amelyre meghívják a túlélőket is.

– A harkányi horvátok körében már hagyománynak számít a Vízkereszt, avagy a Háromkirályok ünnepének a megünneplése január 6-án. Erről a helyi Horvát Önkormányzat elnökhelyettesét, Radosnainé Geosics Györgyit kérdeztük.

– A tótkomlósi evangélikus egyházközség nagyon jó kapcsolatot ápol a szlovákiai evangélikus egyház diakóniájával. A szlovákiai szeretetszolgálat munkatársai nemrégiben megajándékozták a tótkomlósi gyermekeket, Szpisák Attilával, a tótkomlósi evangélikus egyházközség lelkészével beszélgettük.

– A Szegedi Helyi Szerb Közösség idén is megjelentette a hagyományos Naptárát, kalendáriumát. A kiadványról Rusz Borivojt kérdeztük.

– Idén is meghirdette a „Foaia Românească”, a magyarországi románok hetilapja a Sakk Kupáját. A versenyt 7 évvel ezelőtt rendezték meg először Kozma János, gyulai tanár javaslatára, aki így szeretett volna újraéleszteni egy régebbi hagyományt.

 

Korábbi adások >>>

 

Videó ajánló

Olvasson tovább