Európának mintát adott fél évezrede a magyar jogászi mű

Hallgassa meg!

A legfőbb közjó az iskolázott gyermek. Hazánk újonnan alkotott törvényei segítik a családokat abban, hogy a kívánt számú gyermek megszülessen, jó körülények között nevelődjön, testi és szellemi egészségben felnőjön. A magyar családsegítő politikát a tengerentúlon is dicsérik – mondja Novák Katalin államtitkár a Vasárnapi újságban.

Hallgassa meg!

Magyarország független állam, és szuverenitását a szövetségeseknek is tiszteletben kell tartaniuk – szögezi le Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum vezetője. Mint elmondja: hazánk nem válhat egy nagyhatalom érdekeltségi övezetének alárendelt tartományává, ez ellen a civil mozgalmak is eredményesen léphetnek fel.

Hallgassa meg!

Fél évezrede alkotta a Hármas könyvet Werbőczi István. A királyi ítélőmester műve a Szent Korona Tan rögzítésével egybefogta az országot, és világossá tette a törökdúlés másfél évszázadában, hogy az oszmán hódítók által elfoglalt terület, valamint az Erdélyi Fejedelemség is Magyarország része.

Hallgassa meg!

Petőfi Sándor születésnapját immár hatodszor ünnepelték meg Szatmárnémetiben. A költő szobránál évről évre többen gyűlnek össze – a környékbeli falvakból is -, noha a szervezők senkitől nem kapnak, és nem is kérnek támogatást az ünnepséghez, s a szavaló színművész is a költő iránti tiszteletből vállalja a fellépést.

Vissza a Vasárnapi újság oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább