×

Túl az Óperencián: Gulyás Dénes

Az idén hatvanéves tenor tizenkilenc esztendősen kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémiára, ahol 1978-ban operaénekesi és művésztanári diplomát szerzett, 1979-ben második helyezést ért el a pármai Giovanni Cantanti Lirici versenyen, 1982-ben pedig az első nemzetközi Luciano Pavarotti énekversenyt nyerte meg. Ugyanebben az évben a legmagasabb állami zenei kitüntetéssel, a Liszt Ferenc-díjjal is elismerték. Pályafutása során megfordult a Magyar Állami Operaházban és a Szegedi Nemzeti Színházban, illetve vezette a győri Kisfaludy Színház operatársulatát is. Később a budapesti Nemzeti Színház zenei tanácsadójaként tevékenykedett, 1995-től pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékén is tanít. Külföldön a világ legnagyobb operaházai kérték fel, többek között a Covent Garden, MET, Scala . Jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója. Az éneklés, a tanítás és vezetői munkái mellett több operát is rendezett már, és a közeljövőben ismét készül egy új bemutatóra .”
1985-ben érdemes művész, 2000-ben kiváló művész kitüntetést kapott, ez év szeptemberében pedig Magyar Örökség díjat vehetett át.

 

Vissza a Túl az Óperencián  műsoroldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább