×

Túl az Óperencián: Horváth Ádám

Ezen a héten Horváth Ádám pályájával ismerkedhetünk meg a Túl az Óperencián műsorában a Dankó Rádióban.

Kossuth-, Erkel Ferenc és Balázs Béla-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett érdemes és kiváló művész neve legtöbbek számára talán a „magyar Dallas”, vagyis a Szomszédok című teleregény kapcsán lehet ismerős. Az 1987 és 1999 közt futó sorozat rendezője volt, sőt, ő honosította meg a hazai televíziózásban a teleregény műfaját. A széria talán főművének is tekinthető, noha számos egyéb műfajban is nagyszerű volt. Miként a Magyar Színháztörténeti Lexikon írja róla: „Rendkívül sokoldalú, szinte minden műfajban alkot: híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát egyaránt.” Rendezői munkái mellett a zene is közel állt hozzá, sőt még karvezetői vizsgát is tett. Tagja volt a Honvéd Művészegyüttesnek, melynek feloszlása után fordult a filmkészítés felé. A műsorban ezen oldaláról ismerheti meg jobban a hallgató.

Vissza a műsor oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább