×

Egyéb

Az új Országos Szlovák Önkormányzat alakuló ülése

A szlovák magazin november 17-ei adásának témái:

– Az új Országos Szlovák Önkormányzat alakuló ülése
A magyarországi nemzetiségek október 12-én közvetlen választással szavaztak a helyi képviselőkre, regionális és országos listáikra. Az új Országos Szlovák Önkormányzatnak 23 tagja van, akik két országos listáról jutottak a testületbe. A Magyarországi Szlovákok Szövetsége és a Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniója közös listájáról 16 fő kapott mandátumot. A másik országos listát az Identita Egyesület állította,erről 7 képviselőt küldhettek az OSZÖ közgyűlésébe. A Nemzeti Választási Iroda az Országos Szlovák Önkormányzat Székhelyére, Budapestre, a Fadrusz utcába hívta meg a képviselőket az OSZÖ alakuló ülésére.

– Szlovák Állandó Értekezlet 2014 Pozsonyban
1999 óta kétévente kerül sor “A Szlovák Köztársaság és a külhoni szlovákok” című Szlovák Állandó Értekezletre, immár a Határontúli Szlovákok Hivatalának szervezésében. Az idén arról számoltak be a konferencia résztvevői, hogy a szlovákok által is lakott országokhogyan törődnek a nemzeti kisebbségekkel. A nagyszabású rendezvény október 30-án és 31-én zajlott Pozsonyban.

Domovina – M1 – november 17., hétfő, 13:25
Ismétlés: Duna – november 18., kedd, 7:00

Szerkesztő – műsorvezető: Bencsik János
Szerkesztő munkatárs: Hrubonová Iveta
Operatőr: Ján Červenák, Debreczeni László
Vágó: Sibalin Flórián

Vissza a Domovina műsoroldalára >>

Videó ajánló

Olvasson tovább