×

Törökország ízei

Hallgassa meg az adást!

Mustafa Cebeli Ankarából érkezett Budapestre, hogy a közmédia török napján vegyen részt. A nagy évforduló valójában október 29-én volt, ekkor van ugyanis Törökországban a köztársaság kikiáltásának az évfordulója. Mi is ezen a napon találkoztunk a kiváló séffel, aki hagyta, hogy a budai vár tövében lévő étteremben főzésre fogjuk, sőt még ezt megelőzően munkatársunkkal be is vásárolt a Vámházkörúti nagy vásárcsarnokban. Mustafa Cebeli, a Török Séfek Szövetségének elnökségi tagja padlizsánba töltött cserép kebabot készített.

Isztambulban született a török operaénekes, Tulu Icözü. 2002-ben járt először Magyarországon, majd egy évre rá ide is költözött, hogy folytassa zene tanulmányait, hiszen addigra már elvégezte a török állami konzervatóriumban a hegedű szakot és mögötte volt számtalan fellépés az isztambuli Állami Operaházban. Mint mondja, nagyon jól érzi magát nálunk, és még egy jó ideig maradni akar. Koncertjein gyakran magyarul énekel magyar népdalokat, célja, hogy ilyen gesztusokkal közelebb hozza egymáshoz a két kultúrát. Ő már az első napokban otthonosnak érezte a magyar környezetet. Hamar észrevette a török és a magyar konyha közötti hasonlóságokat, legyen szó a paradicsom és a paprika gyakori használatáról, vagy épp a gulyás és a török kulash különös kapcsolatáról.

Ha már szó esett a török kávéról, semmiképpen se menjünk el mellette! Látogassunk el egy igazi kávézóba Pesten. Muzaffer papa a családjával majd’ negyven évvel ezelőtt Törökországból Bécsbe költözött. Teltek az évek, gyarapodott a család, és egyszer azzal állt az apja elé Kara nevű fia, hogy beleszeretett egy magyar lányba. A fiú hamarosan útra kelt, ahogyan hajdan a családja is tette, és a 90-es években Budapestre költözött. Ma igazi török kávézója van, ahol a selymes fekete mellett teát kínálnak török édességekkel, apró kis falatkákkal. A vendégek vízipipáznak, kávézaccból jósolnak, közben legeltetik a szemüket a hastáncos lányokon.

Korkóstoló – Kossuth – november 2., vasárnap, 9:30

Korábbi adások >>>

(Fotó: Wikipedia)

Videó ajánló

Magyar Krónika, 19/42. adás - Trianon (h)arcai 1. rész
00:25:50
Velvet Divatház V., Jóval több mint emlék
00:52:26

Olvasson tovább