×

Egyéb

Ateista pártállamok – túlélő egyházak

A szlovák magazin november 3-ai adásának témái:

– Zvony egyházi énekkar a Vajdaságból – Szeretteinkre emlékezve
Mai szlovák magazinunk, a Domovina, egyházi témával foglalkozik, egy nemzetközi konferenciára hívjuk önöket. Mindenekelőtt azonban a vajdasági Zvony egyházi énekkart hívjuk segítségül Selenčáról, hogy megemlékezhessünk elhunyt szeretteinkről, akiknek sírjaihoz ellátogattunk az elmúlt napokban, akár hazai földben nyugszanak, akár – a XX. század viharos történelmének köszönhetően- valahol távol az otthonuktól…

– Ateista pártállamok – túlélő egyházak –konferencia Szegeden
Egy pár héttel ezelőtt Szegeden, a Gál Ferenc Katolikus Hittudományi Főiskolán Magyarországról, Szlovákiából és Romániából érkezett teológusok, tudósok, történészek, szakemberek, gyakorló lelkipásztorok találkoztak, hogy megvitassák a totalitárius hatalmak sok évtizedes uralmának az egyházakra gyakorolt, szinte kitörölhetetlen hatását. Kedves nézőink, talán önök között is vannak olyan hívők, akik emlékeznek még a titokban elvégzett egyházi szertartásokra, esküvőkre, keresztelőkre, temetésekre, amelyeket az állambiztonsági szervek is megfigyeltek. Az ateista államokról és a túlélő egyházakról szóló konferencia témái közt biztosan önök is sok érdekeset találnak majd – a nemzetiségi egyházi ügyekről úgyszintén.

Domovina – M1 – november 3., hétfő, 13:25
Ismétlés: Duna – november 4., kedd, 7:00

Szerkesztő – műsorvezető: Antala Zsuzsanna
Szerkesztő munkatárs: Hrubonová Iveta
Operatőr: Debreczeni László, Szél Zsolt, Fodor Dezső
Vágó: Csányi Katalin, Násztor Róbert

Vissza a Domovina műsoroldalára >>

Videó ajánló

Olvasson tovább