Mosonmagyaróvár (latinul Ad Flexum) város Győr-Moson-Sopron megyében, 1939-ben jött létre Moson és Magyaróvár egyesítése révén. A három adás külön-külön saját gondolati centrumot kapott. Az elsőben a történelem megjelenítésére vállalkozunk, a második az 1956. október 26-i sortüzet, a harmadik pedig a város két temetőjét mutatja meg.
Mosonmagyaróvár 3.: Temetők és emlékek (október 31.)
A város múzeumának lapidáriuma, azaz kőtára számos római kori síremléknek ad otthont – ott kezdjük szemlénket, majd a Szent Gotthárd plébániatemplom Habsburg kriptájában időzünk egy keveset. Utána Magyaróvár régi temetőjében és a Mosoni városrészben található zsidó temetőben idézünk múltat és történelmet, hogy kiderüljön: történelmi emlékezet nélkül csak hiányos lehet a társadalom és jelenismeretünk.
/
Mosonmagyaróvár 2.: A Gyász téren (október 23.)
1956-ban, október 23-át követően három nappal a Lajta menti településen gyilkos sortűz zúdult, valamint kézigránátok hullottak a békés tüntetőkre. A sortűz helye ma már a Gyász tér nevet viseli, október 26-a pedig Mosonmagyaróvár képviselő-testületének határozata alapján városi gyásznap. Archív felvételek is szólnak a történtekről, és a szörnyű események színhelyén elevenítjük meg az emlékeket néhány túlélő, no meg emlékőrző utódok segítségével.
/
Mosonmagyaróvár 1. – a történelem jelenvalósága (október 16.)
Az adás felvételekor a Hansági Múzeum két épületében – a Cselley házban és a Mosonvármegyei Múzeumban jártunk, a várban egy városvédő szervezet vezetőjével beszélgettünk, a Moson vármegyei levéltárban pedig a segédlevéltárost kérdeztük. És idézünk a műsorban egy 1960-ban készült rádiójátékból is, ami arról szól, hogyan szeretné magát kiváltani a zálogba tett város, Magyaróvár az 1600-as évek vége körül.
/
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.