P'amende: Magyar cigányok Erdélyben

„Én igazi erdélyi ember vagyok: apám cigány, anyám magyar, én pedig minden tanulmányomat románul végeztem” – vallja Rudy Moca színész-rendező, aki jellegzetes színfoltja Marosvásárhely kulturális életének. A nyugdíjas művész ma is aktív: dolgozik színészként, rendezőként, rádiósként, tanárként és mint ismert roma közéleti személyiség, részt vállal a cigány kultúra megismertetésében és a városban élő népek harmonikus együttélésének elősegítésében. A műsor első felében Rudy Mocával találkozunk.

Hogyan vezet az út egy kis Maros-menti cigány telepről a világ nagy színpadaira? Ezt meséli el Szántó Attila táncos, aki a helyi cigány tánchagyományok és a „body percussion” vegyítésével saját stílust teremtett. Öt évig dolgozott a világhírű Cirque de Soleil társulattal. Attila abból a Marosvásárhely környéki magyar cigány közösségből származik, akik 1990-ben „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” felkiáltással siettek a magyarok segítségére. Marossárpatakon ma elsősorban egy hagyományos roma mesterség, a kosárfonás jelenti a megélhetést a legtöbb család számára, Attila azonban a táncot választotta hivatásául, és az általa alapított Romafest együttessel bejárta a világot.

17

P’amende október 10-én, pénteken 12 óra 30 perctől az M1 műsorán. Várjuk Önöket!

P’amende műsoroldal >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2014/10/04.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább