×

Korkóstoló: városi kalandozások a kávé hónapjának jegyében

Hallgassa meg!

– Történetünk 32 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a frissen diplomázott Hoitsy György egy hátizsákkal a hátán elindult Borsodba, hogy munkát keressen. Bekopogott mindenhová, ahol volt hal, növény, virág, így került Vásárhelyi István tudós, kutató egykori pisztrángosába… Feleségével, Rieder Ágnessel és két gyermekükkel ma is a telepen laknak és dolgoznak. Lillafüreden Fekete István Lutra című regényének helyszínén jártunk.

– Október a kávé hónapja, a városi sétákat szervező Hosszúlépés pedig kávézós kalandozásokra hívja az érdeklődőket. Megnézhetjük, hogy a húszas-harmincas években a kávéházak hogyan is működtek – mai szóhasználattal – közösségi térként; kiderül, hogy jó szemmel nézték-e a kávét szürcsölgető nőket és dicsérő vagy sértő volt-e a zrínyista jelző. És ha ez mind nem elég, akkor még a javító kávéval és a javító mákostésztával is megismerkedhetünk.

– Egerben egy fiatalos, dinamikus éttermet kerestünk fel. A Macok Bisztro-Borbárt, amely igen érdekes stílust képvisel. Ugyanis míg a séf, Macsinka János a magyaros és a mediterrán konyha híve, addig Szternák Péter, az étterem vezetője a francia gasztronómia kedvelője. Ebből a három stílusból születik valami eredeti.

– Molnár Júlia Dóra bár tavaly végzett a Moholy-Nagy Iparművészeti Egyetemen, mégsem elméleti szakember lett, hanem a család badacsonyi Csendes dűlőjében dolgozik inkább. Kisgyerek kora óta kijár a szőlőbe, de akkor érezte meg igazán, hogy köze van a borászathoz, amikor a 2012-es Hárslevelűt szüretelték. Ez az évjárat az idei borkiválósági programon 5 csillagot kapott. A Csendes Dűlő Szőlőbirtokon a családtagok dolgoznak, a szőlő feldolgozásában a Schieszl Borház borászai segítenek, aztán a borok bemutatásához az alsópetényi Prónay-kastély ad illő hátteret.

– Nemzetközi hírnév és nemzetközi konyha. Következő riportunk főszereplője Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitár művész, aki végigkoncertezte Európát, fellépett Japánban, Koreában, Indiában és az USA-ban is. Közös produkcióban vett részt Bobby McFerrinnel, a Don’t worry be happy c. szám előadójával és a magyar jazzszaxofonossal, Tony Lakatossal is. Számos szólóalbuma jelent meg, és több albumon működik közre partnerként. Az 1988 óta Berlinben élő művész imád improvizálni, és nem csak a zenében, hanem a konyhában is.

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább