×

Egyéb

Romjaiból ujjáéledő várak

A szlovák magazin október 6-ai adásának témái:

– Háborús emlékek: Az idén emlékezünk meg az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról. Fontos dátum ez. A Beskydy Hadtörténeti Klub több más intézménnyel karöltve számos rendezvényt tervez az évforduló tiszteletére. A mai generációból már csak kevesen tudnak részleteket az I. világháborúról. A II. világháborúról több ismerettel rendelkezünk, az elsőről pedig alig tudunk valamit. Elég kevés az I. világháborúról szóló tényirodalom is, főleg ami a mai Szlovákia területére vonatkozik. Főleg az északkeleti részről van szó, Halicsról, a határon túli, a mai lengyel és ukrán területekről.

– A zöld szépség: Barokk – az új gondolatok korszaka. A „szépség“ fogalma állt mindenek felett, a természetet is felülmúlva. Ezek a gondolatok jellemezték a képzőművészetet, szobrászatot, de még a kertépítést is. Hogyan kellett volna akkoriban kinéznie az ideális természeti környezetnek? A választ a barokk kertekben találjuk meg. A jászói (Jasov) Keresztelő Szent János templom az egyik legfontosabb szlovákiai barokk építmény. Johann Anton Krauss mester és társai kivételes, a barokkra jellemző, dinamikus mozgást ábrázoló szobrokkal díszítették a templombelsőt. Egy kis fantázia segítségével a szobrok a szemünk előtt kelnek életre. Ám nem a királyi udvar hivalkodó életstílusát követik,
hanem a premontrei szerzetesek szigorú napirendjét.

– Az eperjesi várút: Kapi vár (Kapušianský hrad), Sárosi vár (Šarišský hrad), Sebes vára( Zbojnícky hrad) – csak egy pár azok közül a várromok közül, amelyek a mai napig egyedi, izgalmas történeteket mesélhetnek a régmúltról. Szlovákiában több, mint 100 ilyen vár van. Miért kerültek mára ilyen szörnyű állapotba? Vagy mert eredeti funkciójuk háttérbe szorult, vagy pedig mert a rebellisek, rablólovagok fészkévé váltak. S a XVIII. század elején betelt a sorsuk. A korabeli osztrák-magyar uralkodók fokozatosan leromboltatták ezeket a várakat. Manapság „A munkanélküliek bevonása a kulturális örökség megújításába“ című projektnek köszönhetően sorra támadnak fel poraikból, akárcsak a mesebeli főnixmadár.

– Élethosszig zene: Tiszta, szép csengésű hangjának köszönhetően Kővári Ilona, a Kassai Magyar Ipari Szakközépiskola diákja ígéretes énekesi karrier előtt állt. Az egyik legjobb szlovákiai szvingénekesnő az iskolai együttesben kezdte pályáját. Fokozatosan viszont olyan zenészekkel hozta össze a sors, mint Szirmay Vily, Glezgo Polanský vagy Mišo Kvitkovský.

Domovina – M1 – október 06., hétfő, 13:00
Ismétlés: Duna – október 07., kedd, 7:00

Szerkesztő: Bencsik János
Szerkesztő munkatárs: Antala Zsuzsanna
Műsorvezető: Bencsik János

Vissza a Domovina műsoroldalára >>>

(Fotó: Wikipedia)

Videó ajánló

Olvasson tovább