Hogyan nőhet ami csökken?

A Vasárnapi újság augusztus 31-i adásában:

– Hogyan nőhet ami csökken? Fortélyok és hátrányok a magyar államadósság mértéke körül. Boros Imre közgazdász magyarázata szerint a növekedés átmeneti és annak is köszönhető, hogy az Európai Unió ahol tudott, akadályozott.

Hallgassa meg!

– Költők, írók, emeljetek szót! A Móra Ferenc díjjal kitüntetett Konrad Sutarski vallja, hogy ismét küldetése lesz az irodalmároknak. Felemelni szavukat a liberálisnak mondott demokráciával szemben, a valódi demokrácia javára.

Hallgassa meg!

– Tanévnyitás. A közoktatás további átalakításától, a pedagógusok helyzetének rendezésétől és a nemzeti alaptantervtől az oktatás színvonalának emelkedését várja Sipos Imre helyettes köznevelési államtitkár. Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint a kancellária rendszer bevezetése nem nehezíti, ellenkezőleg, megkönnyíti a rektorok dolgát.

Hallgassa meg!

– Éjjeliőrt nappalra is! A Kárpát-medencei főiskolás tábor előadói a nemzethez tartozás kötelmeiről, a lelki kötődés fontosságáról és a magyarság megmaradásának feltételeiről is beszéltek. A Rákóczi Szövetség idén 110 külhoni diákot látott vendégül Szentendrén. Őry Péter a felvidéki Magyar Közösség Pártjának alelnöke az állampolgári törvény tarthatatlanságáról, Csizmadia László a Civil Összefogás Fórum alapító elnöke a hazánkat érő külső és belső támadásokról, Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a lelki összetartozás és a hit megtartó erejéről is beszél.

Hallgassa meg!

Szerkesztő: Ifj. Tóth György
Műsorvezető: Juhász Zsolt
Zenei szerkesztő: Duba Szilvia

 

Vissza a Vasárnapi újság műsoroldalára >>>

Olvasson tovább