×

Hogy volt!?... Extra

Stand up/1.

A humoros színpadi előadások manapság egyik legnépszerűbb műfaja a “stand up” vagyis amikor valaki a színpadon állva egymagában, közönség jelenlétében vicceseket mond. Ez a műfaj természetesen nem a legutóbbi idők találmánya, hiszen már a 19. században is ezt művelte Amerika minden kocsmájában a falu legviccesebb embere, de Mark Twain is kedvelt stand up-előadó volt, korunkban pedig Woody Allentől Eddie Murphyig sokan ebben a műfajban szerezték az első babérokat. Műsorunkban az MTV archívumának anyagából válogatunk olyan előadók felvételeiből, akik stand up-ot csináltak már akkor, amikor ezt a fogalmat még senki nem ismerte Magyarországon, Brachfeld Siegfridtől Kazal Lászlón át Hofi Gézáig, a műfaj legismertebb mai előadóinak társaságában: többek között Maksa Zoltán, Markos György, Nádas György, Nagy Bandó András, Sándor György és mások is vendégeink lesznek az öt adásból álló sorozatban.

 

A Hogy volt!? retróműsor az MTV archívumára épül, de nem kívánságműsor, hiszen rövid részletek helyett hosszabb blokkokat idézve, sőt időnkét teljes egészében, a főcímtől a stáblistáig vetíti le a kiválasztott műsorokat a televízió, alkalmanként 4-5 produkciót. Az archívum rejtett kincseit nem csak eredeti formájukban idézi meg a sorozat, a műsorvezetők a Hogy volt!? stúdiójában mindenkit vendégül látnak az egykori alkotók közül, aki még mesélhet a hazai televíziózás első fél évszázadáról.

magyar ismeretterjesztő műsor, 50 perc, 2010

rendező: Varga Zs. Csaba, Komlós András, Déri Balázs
operatőr: Halla József
gyártásvezető: Tóth Ferenc
szerkesztette: Sáska Péter, Pável Ildikó, Novák Erzsébet, Nagy György
műsorvezető: Radványi Dorottya, Gaskó Balázs, Nagy György

Korábbi adások>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább