A Goldmark centenárium előtt

Korcsolán Orsolya hegedűművész

Közeledik a Goldmark centenárium, ebből az alkalomból egy új CD-je jelenik meg. Mit lehet tudni Goldmark Károlyról?
2015-ben lesz Goldmark Károly, az egyik leghíresebb magyar, osztrák zeneszerző halálának az évfordulója, azt gondoltam, hogy nem is lehetne szebben megemlékezni róla, mint egy gyönyörű CD kiadásával. Erre a lemezre nem csak Goldmark Károly darabjait gyűjtöttem össze, hanem Erch Wolfgang Korngoldét is, ezért is lett a CD címe KornGoldmark, Mali Emese zongoraművész volt a partnerem.

Az előkészítő munkája során még Rubin Goldmarkot is megtalálta. Róla mit lehet tudni?
Ez nagyon érdekes dolog volt, hiszen a Zeneakadémia elvégzése után én a Juilliard School diákja lehettem, itt Dorothy Delay és Itzak Perlman osztályában végeztem, kaptam mesterdiplomát. Itt, a többi diákhoz hasonlóan sokat jártam könyvtárba, kottákat keresgéltem, Goldmark darabokat kutatva és ott hívták fel a figyelmemet, kérdezték meg, hogy ismerem-e Goldmark Károly unokaöccsét Rubin Goldmarkot. Mondtam is, hogy még nem hallottam róla, meghallgattam pár darabját és már akkor elhatároztam, hogy az egyiket lemezre veszem, ami sikerült is. Így lett ez egy ősbemutató, mert még soha senki nem vette ezt lemezre. Így lett teljes ez a lemez.

Az Ön hegedűjátékát szerencsére sokan ismerik, a lemezének a bemutatója a XVII. Zsidó Nyári Fesztiválon lesz. Meglepi valamivel még a közönséget?
A koncerten a lemezből játszunk, kiválasztjuk azokat, amelyeket a legérdemesebbnek tartunk, szeptember 1-én a Rumbach zsinagógában. A különlegesség talán a vendégművész lesz, a Bécsi Szimfonikusok kürtművésze, Sugár Gergely.

Ha jól tudom, akkor 2015-ben egy másik előadáson Sugár Gergely vezényel majd. Mit lehet erről tudni?
2015. március 15-én lesz ez a koncert, mégpedig a Bécsi Szimfonikusok szólistáinak leszek a koncertmestere, ez egy kamaraegyüttes és a koncertjükön vezényel majd Sugár Gergely, egy amerikai programot, amiben szintén lesz egy ősbemutató, de ez maradjon meglepetés!

Köszönöm a beszélgetést.

00:00

/

Hallgassa meg!

Videó ajánló

Olvasson tovább