Napközben: játszótéri etikett szülőknek és gyerekeknek

A június 3-i adás tartalmából:

– Szokatlanul korán indult a tavaszi pollenszezon. Szakemberek szerint a természet több héttel is beelőzte önmagát, így várhatóan a szokásosnál hamarabb kezdődik a parlagfű szezon. Hogyan készítsék fel magukat az erre érzékenyek, hogy a lehető legkevésbé szenvedjenek az allergiás tünetektől?

Hallgassa meg!

– Mi jár a munkavállalónak, és mi az, ami kötelező? A nyár beköszöntével hamarosan felpezsdül a szezonális- és idénymunkák piaca. Milyen buktatókra érdemes, és kell odafigyelni, ha alakalmi munkát vállalnak itthon vagy akár külföldön.

Hallgassa meg!

– Határtalan vándortúra a Körösök Völgyében a Nemzeti összetartozás napján, június 4-én. Családok, iskolások, civil szervezetek a Fekete-Körösön és annak töltésen, Köröstárkánytól indulva Békésig kenuval és kerékpárral teszik meg a közel 250 kilométeres távot kisebb falvak érintésével, felfedezve a Körösök Völgyét.

Hallgassa meg!

– Van, ahol a Poldi bácsi projekttel vigyázzák a parkokat, játszótereket, másutt pedig játszótéri kódexbe foglalták a játékszabályokat. Mit illik és mit nem, játszótéri etikett szülőknek és gyerekeknek.
Vendég: Herczeg Tamás szociológus, programgazda, Balogh Tamás játszótéri üzemeltető Békéscsaba, „Poldi bácsi” program Pécs.

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – június 3., kedd, 09:00

Szerkesztő: Domokos István
Műsorvezető: P. Kiss Zsuzsa

Videó ajánló

Olvasson tovább