A második középdöntő Táncházában kifulladásig tartott a mulatság, amit ismét a Duna World csatornán is figyelemmel kísérhettek a nézők.
A Táncház hangulatát az est házigazdái és a skype-os bejelentkezés alapozta meg. A zsibongóban Novák Péter a nézői szabadkártya győztesével, valamint Szalonnával és zenekarával készített interjút.
Az első kisfilm vetítése után a beszélgetések Sebestyén Mártával és Vaszi Leventével folytatódtak, miután a műsorvezető a nézői üzeneteket kommentálta, alkalmanként az érintettekkel közösen.
Herczku Ági a hangszeres szólisták és a zenekarok győztesei mellett Porteleki László felkészítő mestert kérdezte. Az est folyamán vendégként Németh Anikó és Molnár-Madarász Melinda divattervezők is csatlakoztak a Táncházhoz.
A Fölszállott a páva új évadának egyik újdonsága, hogy a műsorkészítők minden korábbinál nagyobb betekintést igyekeznek nyújtani a verseny kulisszáiba, így ezúttal az online közvetítés a televíziós adás után is folytatódott a stúdióban szervezett táncházzal és beszélgetéssel.
A népi tehetségkutató versenyben előadott produkciókat már visszanézhetik az érdeklődők a www.mediaklikk.hu/pava oldalon. A műsor a döntővel folytatódik április 19-én, ahol a 10 legjobb produkció versenyezhet a díjakért.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.