Az Online táncház hangulata ismét kitűnő volt, de az adás rendhagyóan kezdődött. Novák Péter a zsibongó helyett a zsűri asztalához ült, ahol többek között a győzelemről beszélgettek.
Egy rövid bejátszó után, a zsibongóban Herczku Ági a táncegyüttesek mestereit (Mihályi Gábor, Szűcs Gábor, Orza Calin) szólaltatta meg, és tolmácsolt néhány nézői üzenetet.
A forgatagban feltűnt a 2012-es győztes Csizmadia Anna és döntős társa Krajcsó Bence is. Az online adás alatt a műsorvezetők a szóló és a páros tánc továbbjutóit, valamint Tintér Gabriellát és a Góbé Zenekarból Kiss B. Ádámot kérdezték.
A Fölszállott a páva új évadának egyik újdonsága, hogy a műsorkészítők minden korábbinál nagyobb betekintést igyekeznek nyújtani a verseny kulisszáiba, így ezúttal az online közvetítés a televíziós adás után is folytatódott a stúdióban szervezett táncházzal és beszélgetéssel.
A népi tehetségkutató versenyben előadott produkciókat már visszanézhetik az érdeklődők a www.mediaklikk.hu/pava oldalon. A műsor az első élő középdöntővel folytatódik április 5-én, ahol tizenkét produkció versenyezhet a döntőbe jutásért.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.