Egyéb

Térkép: Ivo Sanader

Sanader

Másodszor is elítélték első fokon Ivo Sanadert egy korrupciós ügyben. A volt horvát kormányfő kilenc év börtönbüntetést kapott a két éve kezdődött, Fimi Media néven elhíresült ügyben. A vádak szerint ő és tettestársai a közbeszerzési törvényeket megsértve, valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szereztek pénzt, amely a politikusnál vagy pártja kasszájában kötött ki. Ez az első eset Horvátország történelmében, hogy egy pártot korrupciós ügyben elítéltek.

Abortusz

Ismét az abortusz szigorítása ellen tüntettek Spanyolország fővárosában. Legalább 10 ezren követelték, hogy a konzervatív kormány vonja vissza azt a törvényjavaslatot, amely korlátozná a terhesség-megszakítás engedélyezését. A parlamentben abszolút többséggel rendelkező Néppárt kormányszinten már elfogadta a tervezett módosítást, így szinte biztos, hogy a törvényhozásban is zöld jelzést kap a javaslat.

Uniós egészségügy

Az eurózóna tagállamai közül Görögországban és Spanyolországban a legnagyobb a munkanélküliség. Mindkét országban 28 és fél százalék az állás nélküliek aránya.  Az immár hat éve tartó recesszió az egészségügyet is súlyosan érinti. Az ennek következtében meghozott szigorú megszorító intézkedések bevezetése komoly károkat okozott az ellátásban.

 

Királyhelmeci kórház

 

Diagnosztikai és orvosi eszköztárát korszerűsíti a  királyhelmeci kórház egy magyar-szlovák határon átnyúló pályázat keretében. A felvidéki város  568 754 eurót nyert erre a célra az Európai Uniótól. A magyarországi partnere az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet. Mindkét fél a jövőben is együttműködést remél.

Szerbia – egészségügy

Munkaerőhiány, elavult felszerelés, magyarul nem értő orvosok és nővérek – gondok a vajdasági egészségügyi ellátásban. Ezen változtatna az a hosszú távú terv, amelyet  az illetékes intézmények a Vajdasági Magyar Szövetséggel együtt dolgoznának ki.

Gergely-nap

Március 12.-e Gergely napja: Erdélyben már csak a Brassó megyei Ürmösön tartják a Gergely-járás szokását. Ilyenkor székely ruhás gyerekek fúvóskísérettel járják a falut és betérnek „Gergelyezni” azokra a portákra, ahol szívesen látják őket, az összegyűjtött adományokkal pedig a rászorulókat segítik.

 

Videó ajánló

Olvasson tovább