Zuschlag borított: a volt, börtönt is viselt szocialista képviselő úgy érzi, mintha hasonló lenne Simon Gábor ügye az övével, neki is egyedül kellett elvinnie a balhét. Éppen emiatt kell választ kapnunk a balliberális oldaltól – reagál Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője. Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és a többiek színt kell valljanak, valójában mi is történt, nem kerülhetik meg a felelősséget, ez egy megdöbbentő, újabb botrányos ügy.
/
Egy korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc maga vallotta be párttársainak, hogy végighazudtak másfél-két évet a 2006-os választás előtt. Minthogy a választók megtévesztése folyamatosan nagy nyilvánosság előtt történt, alkalmas lehetett a választási eredmény befolyásolására. A voksolás előtti megtévesztés azonban paragrafusokba ütközik. Erről mondja el véleményét ifjabb Lomnici Zoltánt ügyvéd.
/
Magyar szempontból történelmi jelentőségű lesz a március 15-i felvidéki államelnök-választás első fordulója. Most először indul a választáson magyar jelölt, Bárdos Gyula személyében. A Magyar Közösség Pártjának elnökjelöltje eddigi kampányrendezvényein azt hangsúlyozta: azért vállalja a megmérettetést, mert magyarként élni kíván állampolgári jogaival, szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a Felvidéken többnemzetiségű ország él.
/
Hétfőn megtörtént, amit maguk az érintettek korábban többször elképzelhetetlennek mondtak: koalícióra lépett a a Victor Ponta vezette Román Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Sikerül-e létrehozni a magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, elfogadtatni a székely zászló használatát, és mi lesz az autonómia-követelésekkel. Az RMDSZ elnöke, bukaresti miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter: Kelemen Hunor nyilatkozik a Vasárnapi újságban.
Szerkesztő: Molnár Pál





