Kinőhető a gyerekkori epilepszia

A fiatalkori epilepszia sokszor magától elmúlik, de akinél megmarad, az is jó eséllyel megszabadulhat a görcsös rohamoktól, ha pontosan szedi a gyógyszereit – mondta el Rásonyi György főorvos a hétfői Család-barátban.


Sokféle, visszatérő rohammal járó agyi betegség gyűjtőneve az epilepszia, ami egyaránt sújtja a férfiakat és nőket, viszont a gyerekeknél kétszer gyakrabban fordul elő, mint felnőttkorban – fejtette ki a főorvos. A betegséggel időskorban ismét sűrűbben találkozhatunk, de míg a gyerekeknél általában genetikus eredetű, 65 év felett többnyire szerzett okokra vezethető vissza. Stroke, agyvérzés, fejsérülés vagy daganat mind okozhat epilepsziát – sorolta fel Rásonyi György.

A filmekből jól ismert epilepsziás nagyroham éppen olyan, mint ahogy ábrázolják: a beteg összeesik, és görcsösen rángatózik öntudatlanul – mondta el a szakorvos. Hozzátette ugyanakkor, hogy a filmes klisékkel ellentétben a rohamot kapott embert nem kell lefogni, vagy rongyot tenni a szájába, fontos viszont megóvni a közelében lévő veszélyes tárgyaktól. Az ilyen látványos rohamok ugyanakkor a legritkábbak; jól beállított és rendszeresen szedett gyógyszerekkel általában megelőzhetők. Zavartsággal, furcsa viselkedéssel járó rohamok viszont sűrűbben fordulnak elő, ám a betegek környezete sokszor észre sem veszi ezeket – mondta el a főorvos.

Olvasson tovább