Debrecenben debütál az elektromos autóbusz

Forgalomba állt az első elektromos autóbusz Magyarországon. A hazai fejlesztésű jármű Debrecen utcáit járja, csendes, kényelmes, és egy feltöltéssel akár 300 kilométer is képes megtenni – számolt be róla a Ma Reggel szerdán.

 

A tízméteres minibusz 30 százalékkal drágább, mint egy hagyományos dízelbusz, viszont az üzemeltetési költsége a töredéke annak – mondta el a fejlesztő cég vezérigazgatója, Tenk Gábor.

A busz fékezés közben tölti az akkumulátorait, aminek a városi forgalomban nagy hasznát veszi, így adott esetben akár 8 órás műszakot is vállalhat, újratöltés nélkül. A jármű 17 ülőhellyel várja az utasokat, élettartama pedig a 20 évet is meghaladhatja.

A csaknem 10 éves fejlesztés után forgalomba állított prototípus fejlesztői azt remélik, hogy néhány éven belül más magyar városokban is feltűnnek majd az elektromos minibuszok.

Olvasson tovább