Lesz-e böjtje az enyhe télnek?


Az éghajlatváltozás nem állt le, csak mert nem beszélünk róla; nemzetközi egyetértés híján pedig az emberiség még ebben az évszázadban el fogja égetni az összes fellelhető szenet és kőolajat – mondta el Zágoni Miklós klímakutató a Ma Reggel hétfői adásában.

– Nem tudni, lesz-e böjtje az enyhe télnek, ahogy azt sem látni pontosan, hogy mit okoz a légkörbe jutó rengeteg széndioxid – fejtette ki Zágoni Miklós. Az M1 reggeli műsora a szokatlanul enyhe februári időjárás apropóján hívta meg az ország talán legismertebb klímaszakértőjét, aki már 20 éve foglalkozik az éghajlatváltozással.

A szakértő felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt divatos téma volt a klímaváltozás, amivel a nagypolitika is foglalkozott; többek közt akadémiai kutatásokat finanszíroztak és klímatörvényt hoztak. Ám azóta a kérdést levették a napirendről, és olyan egyezmények sem születtek, amik érdemben korlátoznák az üvegházhatású gázok kibocsátását.

– Nem drága kutatásokról van szó, csupán egy kis figyelemről, így megint létre lehetne hozni azokat a csoportokat, akik a kérdéssel foglalkoznak – fejtette ki Zágoni Miklós. Hozzátette: a klímakonferenciák az utóbbi időkben egyre inkább az alkalmazkodásról szólnak, de ehhez pontosabban kellene tudni, hogyan változik az éghajlatunk, mihez kell majd alkalmazkodni.

Az éghajlat folyton változik, csak azt kell megállapítanunk, hogy tényleg felgyorsultak-e és tendenciózusak-e a most megfigyelt folyamatok – hangsúlyozta a klímaszakértő. A globális felmelegedés felelősei nem a kelet-európai államok, a következményit viszont mi is ugyanúgy érezzük, bár érdemben semmit nem tehetünk ellene – tette hozzá.

Zágoni Miklós „negatív prognózisa” szerint az emberiség az összes elérhető szenet és olajat el fogja égetni a 21. században, mert „nincs az a nemzetközi egyezmény, ami India energiaéhségét vagy Kína növekedési igényét korlátozni tudná”. Ha ez így lesz, akkor még a 21. században megduplázzuk a légkör széndioxid tartalmát.

Rövid távon a klímaváltozásnak kellemes hatásai is vannak – hangzott el az összeállításban. Ezen a télen Magyarországon 10 százalékkal kevesebb gáz fogyott, és az utak hóeltakarításánál is több százmillió forintot lehetett spórolni. A tél eddig 2,1 fokkal melegebb a 30 éves átlagnál, a csapadék pedig töredéke az előző években mértnek.

Videó ajánló

Olvasson tovább