Már az általános iskolákban is probléma a drogfogyasztás, de az új jogszabályoknak hála a fiatalokat leginkább fenyegető dizájnerdrogok gyártói lépéshátrányba kerültek a hatóságokkal szemben.
Gyakorlatban is jól működik a hatóanyag alapú dizájnerdrog lista, amit azért állítottak össze, hogy kifogják a szelet a képleteiket állandóan módosító drogkészítők vitorlájából – derül ki a Ma Reggel hétfői adásából. A gyártók eddig ugyanis a vegyületek egyszerű megváltoztatásával különösebb gond nélkül elérték, hogy az előállított szereik kikerüljenek a tételes tiltólisták hatálya alól, így elkerülhették a felelősségre vonást.
– Jelenleg 47 anyag van a listán, de 4 úgynevezett „törzsképlet” is szerepel rajta, amihez akár több ezer képlet is tartozhat – mondta el a stúdióbeszélgetés meghívott vendége, Kiss Norbert, ifjúságért felelős helyettes államtitkár. Így sokkal nehezebb dolga van azoknak, akik eddig a törvény kiskapuit használták arra, hogy megússzák a kábítószer előállításért és terjesztésért járó súlyos büntetéseket.
– Az elmúlt időszakban sok helyen túl szabadra vették a drogkérdést a világon, és vannak olyan országok, ahol további enyhítéseket terveznek a szabályozásban – fejtette ki véleményét a helyettes államtitkár. Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarország más utat jár, mi szigorúan kezeljük a drogtémát, amit a Büntető törvénykönyv (BTK) szigorítása is mutat.
– Korábban bátrabban mertek emberek maguknál tartani 5-6-7 tabletta szintetikus drogot, mert tudták, hogy még ha a kereskedést is rájuk bizonyítják, akkor sem kapnak többet 1 év szabadságvesztésnél – mondta el Kiss Norbert. Most ellenben akár 3 évet is kiszabhatnak ezért, aminek máris érezhető a visszatartó hatása – tette hozzá.
Az ifjúságért felelős államtitkár elmondta, hogy most azokra a közösségekre koncentrálnak, ahol a kábítószereket fogyasztják. Idézett egy statisztikát, miszerint egy szülő naponta átlagosan 7 percet foglalkozik a gyerekével, míg a gyerekek minimum 360 percet töltenek a tévé és a számítógép előtt. Kiss Norbert szerint a képernyő előtt töltött idő rovására több családi és szabadidős programot kellene szervezni, sporttal, zenével foglalni le a fiatalságot, hogy ne kerüljenek azokba a veszélyes helyzetekbe, amikbe most belekerülnek.
Az államtitkár kiemelte, hogy a fiatalok ma már 10 éves koruktól veszélyben vannak, amit jól mutat, hogy szükségesnek látták létrehozni egy gyermek addiktológiai intézetet. Vannak olyan területek, ahol a prevenciós programokat már 14 év alá kellett szorítani – hangsúlyozta.
Dizájnerdrog
A dizájner drog alatt azokat a vegyületeket értjük, melyek szerkezetükben többnyire ismert, tiltott kábítószerekre hasonlítanak, így a hatásuk hasonló, viszont nem szerepelnek a tiltólistákon, ezért szabadon forgalmazhatók. Ezeket a szereket sokszor nyilvánosan árulják az interneten, jellemzően emberi fogyasztásra alkalmatlan anyagokként, növényvédő szerként, fürdősóként feltűntetve. Különös veszélyük, hogy mivel új vegyületek, kiszámíthatatlan, hogy hogyan hatnak majd a fogyasztó szervezetére.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.