Ma Reggel: Akár motozhat is a közterület-felügyelő

Egyre többször kerülnek konfliktusba a BKV utasai a közterület-felügyelőkkel, akik az internetre felkerült videók szerint lökdösnek, dulakodnak, és embereket tepernek a földre. A Ma Reggel stábja hétfőn utánajárt, és kiderült: a közterületesek jogosan járnak el, és még az autónkat is megállíthatják.

Egyik telefonos felvétel követi a másikat a nagy videomegosztón, amiken a budapesti közterület-felügyelők rendőröktől megszokott kényszerítő eszközöket alkalmaznak. Bár az esetek előzménye általában nem látható, mégis olyan közfelháborodást váltanak ki, hogy reggeli műsorában a köztelevízió is foglalkoztak a témával.

A közterület-felügyelők jogairól általában keveset tudunk, ezért sokan nem akarják nekik megmutatni az igazolványaikat, pedig a közterület-felügyelő hivatalos személy – hangzott el. A közterületes nemcsak igazoltathat, de különböző kényszerintézkedéseket is végrehajthat, ezen belül ruházatot és gépjárművet vizsgálhat át, sőt a járműveket akár fel is tartóztathatja – sorolta el Miklós István, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának szolgálati igazgatóhelyettese.

A rendészeti vezető hangsúlyozta, hogy a felügyelőknek „az intézkedést akár kényszerítőeszköz alkalmazásával is be kell fejezniük”, amihez az érvényes jogszabályok szerint a testi kényszer áll a rendelkezésükre, mint eszköz. Akár bilincset, tonfát, vagy könnygázspray-t is használhatnak, ám ezeket csak védekezésre – emelte ki.

A közterületeseket minden intézkedés után papírmunka várja, feljegyzést kell írniuk, és az esetet kivizsgálják. Eddig 8,5 millió BKV ellenőrzésben vettek részt a felügyelők, ebből 509 esetben alkalmaztak kényszert. Az intézkedés ellen 38 személy élt panasszal, de a rendőrség egyetlen alkalommal sem állapított meg jogsértést.

Talán sokaknak meglepő, de a kényszerintézkedések gyakran a közterületeseket is megviselik lelkileg, ilyenkor szakemberek segítenek nekik feldolgozni a történteket – hangzott el a műsorban. Igyekeznek megszűrni az állományt, így nem vesznek fel viselkedési zavarokkal vagy agresszióval küzdő embereket. A felvételinél ezért nemcsak fizikai, de pszichológiai vizsgálatot is tartanak, évente kétszer pedig konfliktuskezelési tréningre küldik a felügyelőket.

Olvasson tovább