Napközben: módosultak a rokkantsági szabályok

A január 14. adása:

– Elhúzódó garanciális javítások, elérhetetlen szervizek. Ilyen és ehhez hasonló panaszok érkeztek a fogyasztóvédelmi hatósághoz a táblagépekkel és a mobiltelefonokkal kapcsolatban. A legtöbb panasz decemberben érkezett a hatósághoz. Mit tehetünk, ha az eszköz mégsem úgy működik, ahogy kellene? És mire figyeljünk a táblagépek, mobil telefonok vásárlásakor?

Hallgassa meg!

– Mosógép, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő- ma már szinte elképzelhetetlen a háztartás vezetése ezek nélkül- és bizony nincs ez másként azokban a családokban sem, ahol több gyermeket gondoznak a nevelőszülők. Elképzelhető hogy tényleg alapvetően fontos mondjuk egy 10 fős családban, hogy legyen mosógép vagy épp mosogatógép. Tavaly év végén az Emberi Erőforrások Minisztériuma 89 millió forint értékben háztartási gépeket cserélt illetve adományozott ország szerte a nevelőszülők igénye alapján, az állami fenntartású nevelőszülői hálózatban élőknek. Megnézzük hol mire volt szükség. És január 1-jétől változott a nevelőszülői jogviszony, a foglalkoztatási jogviszony – amely kiterjed a helyettes szülőkre és az úgymond „hagyományos” nevelőszülőkre is –,már szolgálati időre jogosít. Ugyanakkor  az idei évtől bevezetésre került a befogadó szülő fogalma- hogy pontosan mit jelent ez, kiderül kedden Napközben.

Hallgassa meg!

– Az év elejétől módosultak a rokkantsági szabályok is. A változtatás értelmében akkor válik valaki jogosulatlanná a rokkantsági ellátásra, ha keresőtevékenységből származó jövedelme három egymást követő hónapban meghaladja a minimálbér másfélszeresét, vagyis a jövőben egyszeri jutalmak miatt nem fog megszűnni a jogosultság. A módosítás kimondja, azt is hogy megváltozott munkaképességűnek kell tekinteni azt a munkavállalót is, aki rehabilitációs járadékban részesül. Mivel ez kifutó ellátás, az érintettek részesülhetnek a támogatott foglalkoztatásban. Az előterjesztés azt is általánossá teszi, hogy a fogyatékossági támogatásban részesülők is részt vehetnek támogatott foglalkoztatásban.

Hallgassa meg!

– Idegenek levelei, számlái postaládánkban és eltűnt küldeményeink, leveleink rossz címeken. Költözéskor, lakcím változáskor hogyan tudjuk megóvni postán érkező adatainkat?  Milyen veszélyei vannak, ha bankszámlakivonataink rossz címen landolnak? Egyáltalán költözéskor hogyan és hány helyen kell bejelenteni az új lakcímet?

Hallgassa meg!

  • Szerkesztő: Czifra Szilvia – Gergácz Anikó 
  • Műsorvezető: Czifra Szilvia

Adás: január 14. 9:00, Kossuth

Videó ajánló

Olvasson tovább